Hírek

Elfogadta a negyedik Előrehaladási Jelentést az NFFT

A Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács 2021. december 9-én, csütörtökön online ülést tartott.
A Tanács Elnöksége által javasolt napirend szerint a tagok elfogadták a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Keretstratégia megvalósításáról szóló negyedik Előrehaladási Jelentést.
A dokumentumhoz még 2021 év elején készült el a tudományos háttéranyag, ami alapján a Tagok szeptember első felében kapták meg az első szövegváltozat. Erről a novemberi Tanácsülésen zajlott alapos vita, majd a Szakmai Egyeztető Munkabizottság az előterjesztetett módosító javaslatokkal véglegesítette a jelentéset.
A tagok a vírushelyzet miatt írásában szavaztak, ez alapján az NFFT elfogadta a IV. Előrehaladási Jelenést.
A dokumentum elérhető az NFFT honlapján az alábbi linken:
Az éghajlatvédelmi nemzetközi együttműködés aktuális fejleményeiről, főképpen a COP26-ról és az ebből adódó hazai feladatokról tartott vitaindító előadást Steiner Attila államtitkár (ITM), majd a fenntartható közlekedés fejlesztés kihívásairól és a kormányzati stratégiai elképzeléseiről Dr. Kiss Diána beszélt ( ITM Közlekedéspolitikáért felelős Államtitkárság) . Az előadást követő vitán szó volt a tervezett köz- és vasútfejlesztések és a biodiverzitás, a természeti erőforrások védelme közötti kapcsolatról.

EHJ!



sdg wellbeing


hirek videó