2016.szeptember 9-én tartotta első találkozóját a Teremtésvédelmi Műhely - NFFT
Első találkozóját tartotta a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács Teremtésvédelmi Műhelye, mintegy negyven résztvevővel. A Karsay Eszter és Berán Ferenc kezdeményezésére alakult műhely az NFFT tagokon kívül szakértőket hívott meg közös gondolkodásra. A meghívók, Ferenc pápa "Áldott légy" (olaszul Laudato sí) kezdetű enciklikájából kiindulva, "Ökológiai megtérés" címmel, a következő témák köré csoportosították rövid bevezetőjüket:
- Hála a teremtett világ szépségéért, gazdagságáért
- Az ember küldetése a világban
- Az ökológia legfontosabb etikai alapelvei
Bartus Gábor, az NFFT titkára, hangsúlyozta, hogy a Műhely maga határozza meg feladatait, munkarendjét. A munkának csak a résztvevők teljesítőképessége szabhat határt.
Elméleti megalapozás mellett több hozzászóló is olyan cselekvési tervet javasolt, amellyel gyakorlati segítséget kaphatnak a rászorulók, például az élelmiszerek hulladékká válásának megelőzésével.
Felmerült, hogy a Műhely hitbéli alapon, de közérthető módon foglalkozzon bioetikei kérdésekkel is (pl. GMO, életvédelem).
A Műhely javaslatára (amennyiben erről konszenzus lesz) legyen teremtésvédelmi oktatás – nevelés tematikus év (egyházi – világi szinten). Ez érintheti a köznevelési intézményeinket, a hitoktatást, a civil szervezeteket, a felnőttképzéssel – nem formális oktatással foglalkozó intézményeket, a médiát is.
Ismertettek több –már meglévő- jó kezdeményezést is, mint amilyen az Ökogyülekezeti Mozgalom a Református Egyházon beül, vagy az évente megrendezett Teremtésvédelem hete.
A jó hangulatú másfél órás találkozót kötetlen beszélgetés követte.
A legközelebbi alkalom október 14-én lesz.